Mozgósító séta

2021.10.12. 18:23

Az emlődaganat veszélyeire hívták fel a figyelmet Egerben – fotók

Minden évben, 1985 óta, október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A Magyar Rákellenes Liga egri alapszervezete kedden emlékezett meg minderről.

M. H.

Fotó: Daniel Beran

Ezzel a rendezvénnyel irányították a figyelmet az emlőrák korai felismerésének fontosságára, a rák elleni küzdelemre, a mellrákos megbetegedések okozta tragédiákra.

 

A polgármesteri hivatal üvegtermében dr. Kner Erika onkológus főorvos beszélt mások mellett a megelőzés fontosságáról, az emlődaganat genetikai kockázatáról, szűréséről és annak kockázatairól. – Fontos üzenet, hogy a szűrés perceket vesz el az életünkből, míg a későn felismert betegség éveket, illetve az egész életet – hangsúlyozta.

Ezt követően délután három órakor mozgósító sétára indult az épület elől, mely a Gárdonyi Géza és a Végvári Vitézek terét érintve tért vissza a Dobó térre. Délután az Arcadia Kamaraegyüttes koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Szent Bernát templomban, majd a daganatos betegek gyógyulásáért szólt mise.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában