Boldogság

Ha ma kérdezné meg tőlem valaki, hogy mi a boldogság, tudnám a választ. Sokat szöszöltem a talpalatnyi kertemben az elmúlt hónapokban. Vetettem, ültettem, gazoltam, csigákat tessékeltem ki a veteményesből. Az összes támadás ellenére tegnap leszedtem az első zöldborsót, amiből ma anyám főzött levest. Olyat, amit csak ő tud. Tele volt a ház az illatával, azzal az illattal, ami gyerekkorom legszebb pillanatait idézte. Hajnalban eleredt az eső is. Szépen egyenletesen áztatta a virágokat, zöldségeket, s közben megtelt a két nagy hordó is öntözésre való esővízzel. Gumicsizmát húztam, esőkabátot kanyarítottam magamra, s megszállottan jártam a kertben fel, s alá. Leszüreteltem egy félkilónyi édes cseresznyét, aztán a helyi közmunkások által termesztett szamóca nyomába eredtem. Egy kis dzsem ebből is lesz. Két zuhé között megjelent a fiatalember is, aki levágta a telken azt a füvet, ami az én fűnyírómnak feladta volna a leckét. Egy kertbarátom bimbóskel- és brokkolipalántával ajándékozott meg. Telve van a szívem örömmel, hálával és köszönettel. 

A minap a lányom is hívott, hogy írassak ki szabadságot egy pár napra, mert ha törik, ha szakad, elutazunk Barcelonába. Repülőjegy, szállás lefoglalva. Megnézzük végre a Sagrada Famíliát, a Szent Család engesztelő templomát. A boldogság receptje számomra mára ennyi. Ha nem is mindig hűséges kísérőnk, mindenki rálelhet néhány órára. A lényeg, hogy nyitott lélekkel fogadjuk, amikor véletlenül hozzánk is betoppan. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)