Mulandóság

Kérészélet, szép élet. Olvasom a híreket a tiszavirágzásról, s gyönyörködöm a fotókban, videókban. A Tisza mellett nőttem fel, gyerekkorom nyarainak természetes jelensége volt a kérészek rajzása. Nem szóltak róla hírek, senki nem hívta fel a figyelmünket a természet e csodájára. Olyan természetes volt számunkra ez a pár napos csoda, mint az anyánk által kanyarított szelet kenyér reggelente. 

Ha kitört a nyár és a vakáció, többnyire az estéket a Tisza-parton töltöttük. Békésen pecázó szomszédok között, szalonnát sütögetve, szedret majszolva. A mindent megszépítő emlékezet szerint a Tisza partján soha senkinek nem esett bántódása, mert mindenki óvta nemcsak magát, hanem a környezetében élőket is. A mi szomszédságunkban, ha valaki nagy halat fogott, mindenkinek büszkén bemutatta a zsákmányt, és megosztotta azt. Bográcsot akasztott, s mindenkit értesített, mikor jöhet kóstolni a saját tányérjával, kanalával. Így ettünk nyaranta csodás halászleveket, forró olajban sült ropogós keszegeket. 

Ismertük a folyó minden arcát, minden évszakban, hiszen karnyújtásnyira volt tőlünk. Egyszerre szerettük és féltünk kiszámíthatatlan hangulatától. Tudtuk, hogy aszályban milyen messze merészkedhetünk be a vízbe, s töltöttük a homokzsákot, amikor a nagy árvíz közeledett. Alkalmazkodtunk hozzá, és soha nem kívántunk tőle többet, mit adhatott. Nem szidtuk, nem lázadtunk csapongó természete miatt. Szerettük. Az életünk része volt. 

Kislány koromban e folyó mellett tanultam meg úszni, és ott mentette meg az apám az életemet, amikor egy hirtelen utamba kerülő örvényt nem tudtam kikerülni. 
Sok emlék köt a folyóhoz, ma is vágyom a közelségére. Ősz fejjel már biztosan nagyobb figyelmet fordítanék a kérészrajzásra is, de egy kicsit messze kerültem tőle. A mostani lakóhelyem közelében csupán egy kis patak csobog, a Laskó. Minden évszakban lesétálok a partjára, hogy áramló vizet lássak, ami időről időre, jelképesen elsodor minden bánatot és gondot. Kérészéletű világunkban minden csak azon múlik, hogy tudunk-e, akarunk-e a ránk kimért idővel mit kezdeni, jól sáfárkodni. Ha összhangban maradunk a természettel, nagyot nem tévedhetünk. Jó esetben táncolunk néha a teremtés csodáját megköszönve. 
Gyönyörködjünk abban, ami legalább egy napra megadatik!