2023.08.16. 13:20
Öreg autó nem vén autó: ügyességi verseny volt Domoszlón
A XII. Visontai veterán jármű találkozó résztvevőit csodálhatták meg a községben.
Szebbnél-szebb járgányok mutatkoztak be a domoszlói ügyességi bemutatón
Forrás: Domoszló Művelődés/Facebook
Szombat délelőtt veterán járművek és utasaik vették birtokba a domoszlói piacteret, számol be közösségi oldalán a Domoszlói Művelődés. Közlésük szerint a XII. Visontai veterán jármű találkozóról induló járművek egy ügyességi pályán mérték össze tudásukat a községben, mielőtt tovább indultak végállomásukra, Kisnánára.
– A járművek vezetőinek első kihívása az volt, hogy egy pallón áthaladva a járműveik kerekei beindítsanak egy elektromos érzékelőt, amely sípoló hangot adva jelezte, ha sikeres volt a feladat végrehajtása. Aztán következett az aszfaltra rajzolt körbe egy választott alátét bedobása, melyre a jármű jobb hátsó kerekével kellett rátolatniuk a sofőröknek. Igazán látványos és izgalmas élményben lehetett része annak, aki kilátogatott a Deák térre. Köszönjük szépen a szervezőknek, hogy ebben az évben is megtiszteltek bennünket bizalmukkal és egy nem mindennapi látványosságot hoztak el nekünk – olvasható a Domoszlói Művelődés Facebook-oldalán.