Észlelés

2024.02.12. 19:12

Tovább terjeszkedik az invazív halfaj a Tiszában

A csupasztorkú géb újabb észlelési adataiból a halkutatók arra következtetnek, hogy a faj terjeszkedése tovább folytatódik a Felső-Tisza irányába.

Molnár Helga

Csupasztorkú géb

Forrás: pecaverzum.hu

A Tisza hazai szakaszán elsőként 2018-ban a Körös torkolatánál találták meg Sallai Zoltán és munkatársai a csupasztorkú gébet, amelynek fölfelé haladását 2019-ben a Körösben, majd a Hortobágy-Berettyóban is tapasztalták – olvasható a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján, melyet a Pecaverzum is szemlézett.

Az utóbbi években a Tiszában is följebb jutott a faj, ezt igazolják az újabb észlelési adatai. 2023. október 14-én a szolnoki Tisza-szakaszon fenekező horgászat közben a fajnak egy újabb példánya akadt a horogra.

2023. július 13-án pedig a Közép-Tiszán végzett hosszszelvény-vizsgálat eredményeként Csataszög térségéből is kimutatták. Ez utóbbi hely több mint 100 folyamkilométerrel esik följebb a Körös-torkolattól.

Halkutatók szerint az egyik legfontosabb, hogy tudatosítsuk, egyik sem élvezi jelenleg a természetvédelem oltalmát, korábban valóban szerepelt a tarka géb és a folyami géb is a védett fajok listáján, de ez mára megváltozott. Minden horgászt arra kérnek, hogy ne engedjen vissza egyetlen gébet se.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában