Kikapcsolva

Nem mondanám magam napimádónak, sosem szerettem nyaranta órákig a napra kifeküdve tölteni a szabadidőmet. A minap azonban nem tudtam ellenállni a júliust idéző verőfénynek és hőségnek. Egy szál rövidnadrágra vetkőzve elterültem a kert frissen nyírt gyepén. Lehunyt szemmel, gondolatok nélkül, kikapcsolva. 
A munkámhoz tartozik, hogy folyamatosan figyelnem kell a világhálón, mi történik szűkebb hazánkban, de akár a nagyvilágban is. Bevallom, mostanság már hamar „besokallok” az olvasottaktól. Jólesett a napsütötte fűben heverni egy kicsit. Lehunyt szemhéjamat vörösnek láttam az izzó napsütésben, de tisztán kirajzolódott rajta az almafánk százszámra nyíló hófehér virága. A birs virágbimbói akkor feslettek, halvány rózsaszín pamacsaik tovább színesítették a világot. Az orgonavirágok kibomló, lila fürtjei az illatukkal együtt kúsztak tudattalan nyugalmamba. Csak a sárga-fekete dongók jellegzetes döngése hallatszott, amint a virágokon lakmároztak. Megjelent háttérként a gyep harsogó zöldje és az égbolt tökéletes kékje. Ilyen gyönyörűen tiszta színeket – különös, de így történt – egy hajdani szemműtétem alatt láttam, s azt hittem, már nem lesz rá alkalmam többé. 
Ekkor éles hangon figyelmeztetett a telefonom, hogy üzenetem jött. A munkám miatt mindig nálam kell legyen. Megdöbbentem: csak tíz perc telt el az öröknek tűnő nyugalomban. Miközben feltápászkodtam, az járt a fejemben, többször kellene kikapcsolva lenni. A telefonnak is. 
 

Jólesett a nap­sütötte fűben heverni egy kicsit