Gyermekek

Amióta anya lettem, megváltoztak a prioritások az életemben. Akinek gyermeke van, érti, miről beszélek. Remélem. 

Pár napja az egyik szupermarketben vásároltam. A pénztárnál a sorban előttem egy anyuka állt a kislányával. A gyerek levett a polcról valami pár száz forintos mütyürt. Anyuka tiltakozik, a kislány könyörög, anyuka nem tágít, a kislány kitartóan kéri, hogy olyan régen szeretné. Anyuka ingerülten mutat a bevásárlókocsiba, hogy azt mind ki kell fizetnie, mit képzel a kislány, honnan van neki a pénz. Önkéntelenül is a kocsiba néztem, felvágott és kenyér mellett ott figyelt söröcske és borocska is. Összeszorult a szívem. 

Pár perccel később mögém állt egy család. A kisfiú egy ropit kért, hogy éhes, és még mennek máshová is. A szülők állították, hogy nem tudják kifizetni, így is sok mindent kell venniük. A kisfiú elsírta magát, hogy nagyon éhes. A szülők egyre dühösebben mondták, hogy nincs rá pénz. Kíváncsiságból megfordultam. Söröcske és pálinkácska az ő kosarukban is ott vigyorgott. 

Azon gondolkoztam, hogy egy sör helyett nem férne-e bele, amit a gyerek kért, de nem az én dolgom, inkább hazaindultam. Velem is volt, hogy éppen ott nem volt pénzem valamire, vagy játékot nem vettem meg azonnal, de olyan sosem, hogy a gyerek éhes legyen emiatt. A gyermeknap olyan, mint az anyák napja: nemcsak az év egy napján fontosak az ünnepeltek, hanem minden nap. Remélem, ezt a két családot is csak félreértettem. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)