Tábor

2024.07.08. 21:43

Több mint száz gyermeknek kezdődik ingyenes tábor Kerecsenden

Idén is megrendezik a Kerecsenden a Világítani Fogok Egyesület által szervezett ingyenes tábort a helyi hátrányos helyzetű gyermekeknek. A programok hétfőn kezdődtek, az önkéntesek is felkészültek az egyhetes kalandra.

Barta Katalin

Idén is megrendezik a Kerecsenden a Világítani Fogok Egyesület által szervezett ingyenes tábort a helyi hátrányos helyzetű gyermekeknek. A táborhoz minden helyi gyermek csatlakozhat és alkalmanként a szülők részvételére is számítanak a szervezők. A három év alatti kisgyerekek szülői kísérettel vehetnek részt a programon. A nagyobbak több helyszínen töltik idejüket. Most is terveznek számukra éjszakai bátorságpróbát, kirándulásokat, versenyeket, vidám foglalkozásokat. A cél, hogy az idei vakációban is élményekkel teli napokat töltsenek együtt azok a  településen élő fiatalok, akiknek nincs lehetőségük költséges nyaralásra - tudtuk meg Elekné Román Katától, a szervezet vezetőjétől.

Hétfőtől péntekig Kerecsenden táboroznak a nehéz sorsú gyermekek
Hétfőtől péntekig Kerecsenden táboroznak a nehéz sorsú gyermekek
Forrás: Világítani fogok/Facebook

Az elmúlt hónapokban az ország minden pontján élő fiatal önkéntesek gyűjtöttek a kerecsendi táborra, így a több mint száz mélyszegénységben élő roma gyermeknek garantált az egyhetes nagy kaland.

A tábort több mint húsz éve minden nyáron megrendezik. A szervezésben, a költségek előteremtésén egész évben fáradoznak az egyesület önkéntesei is, akik év közben is rendszeresen tartanak foglalkozásokat a kerecsendi gyerekeknek. Ebben az évben is sok fiatal érkezik az ország minden pontjáról, akik hetek óta terveznek, egyeztetnek a programokról. Céljuk, hogy tanítsanak és tanuljanak legfontosabb kincseinkről, az együttérzésről, a szolidaritásról, a szeretetről.

Elekné Román Katalin ­közel negyedszázada gondolta úgy, hogy érdemes lenne a helyben élő fiataloknak olyan programokat szervezni, ahol megismerhetik, megszerethetik egymást. Szeretnének a szegény sorban tengődő, roma családoknak olyan élményeket nyújtani, ami segíti az összetartozásukat, a beilleszkedésüket. Az elmúlt pár évben feledhetetlen pillanatokat éltek meg az alkalmi táborozók, s aki egyszer megfordult e közösségben, az szinte biztosan „megfertőződött” a jóval, s mindig visszavágyik. Év közben az önkéntesek – köztük sok egyetemista, szociális téren munkálkodó szakember, zenész, művész, – rendszeresen találkoznak Budapesten, hogy kidolgozzák a táborok tematikáját. Számukra fontos ügyről lévén szó, az anyagiak előteremtésén is rengeteget fáradoznak.

Hétfőn kezdődött a nagy kaland. Az önkéntesek kedves videóban üzentek nekik: készen állnak az idei nagy találkozásra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában