A gyep

Aki a zöld gyep szépségéről, fontosságáról szeretne többet tudni és mosolyogva végignézni egy kedves magyar történetet, az okvetlenül keresse meg a neten az Égigérő fű című filmet, amely 1979-ben Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál könyve alapján készült. 
Az idősebbek - köztük én is - sokszor láttuk már, és mindig ugyanolyan mosolyt csal az arcunkra. 
A film főszereplője egy vidéki kisgyerek, Misu, aki a fővárosban tölti a nyári vakációját. A bérházban, ahol Misu nyaral, lakik Poldi bácsi, az idős parkőr, aki 52 év szolgálat után éppen nyugdíjba készül. Poldi bácsinak egyetlen nagy szívfájdalma van, amit minden nap el is mond, hogy neki egy dolog fog csak igazán hiányozni, az a szép zöld gyep. Ezen felbuzdulva Misu meglepetést szervez Poldi bácsi utolsó napjára, éspedig azt, hogy a bérház köves udvarát befüvesítteti. Kedves történet, remek színészekkel, szívvel-lélekkel készített alkotás. 
Mindez arról jutott eszembe, hogy a mi kertünkben hetek óta nincs szép zöld gyep. Eleinte öntöztük, de a tartós forróság felperzselte a pázsitot. Lehetne szép zöld gyepünk, ha öntöznénk, ám a víz drága kincs felénk. Az esővíz már rég elfogyott, így minden növény épp annyi vizet kap késő este, hajnalban, ami a túléléshez elegendő. 
Tudom, ha egyszer kapunk egy jó alapos zuhét, magához tér minden, és újra zöld lesz. Türelem! 

(Főoldali képünk illusztráció: Shutterstock.)