Emlékek

2024.08.12. 20:29

Amerikából érkezett Egerbe Bródy Sándor dédunokája

Az amerikai vendégek által hozott hagyatéknak köszönhetően nem csak könyvtárként, hanem muzeális gyűjteményként is működik a Bródy Sándor Könyvtár.

Heol.hu

Két éve már annak, hogy Alexander Brody végakaratának megfelelően az örökösök, Sandy és Thyra Brody jóvoltából, a Bródy Sándor Könyvtárba került a Bródy-Hunyady-hagyaték. A napokban pedig Egerben járt az Egyesült Államokban élő Sandy Brody - az író Bródy Sándor dédunokája - és családja, felesége Jaime és kisfia, Dex Brody – adta hírül Facebook oldalán a Bródy Sándor Könyvtár

Mint írták, augusztus 3-án, a Gárdonyi házban, a Gárdonyi pikniken vettek részt először, ahol Szalainé Király Júlia Bródy és Gárdonyi barátságáról tartott előadást. Pár nap múlva, augusztus 5-én, a könyvtár munkatársainak társaságában ellátogattak a vendégek Bródy Sándor szülőházához, ahol az Egri Lokálpatrióta Egylet nevében Habis László egykori és Vágner Ákos leendő polgármester fogadta őket, és belülről is megtekinthették a házat. 

Természetesen nem hagyták ki az Érsekkertet sem. A Múzsák Ligetében Dex egyből leült ükapja, Bródy Sándor mellé és persze azt a virágos kőrisfát is megcsodálták, amit még 2002-ben nagyapja, Alexander Brody ültetett. 
A vendégeket arról is tájékoztattuk, hogy a hagyatéknak köszönhetően immár nem csak mint könyvtár, hanem könyvtár és muzeális gyűjteményként működünk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában