Csordában él

2 órája

A patkány ravasz és gyors állat, jobb, ha távol tartjuk otthonunktól

A hűvösebb őszi napokon ösztönösen közelítenek házaink közelébe a rágcsálók. Egerek, patkányok bukkannak fel. Jobb, ha távol tartjuk őket. Hoztunk néhány tippet, mit tehetünk.

Barta Katalin

Ha jönnek a hűvösebb őszi reggelek, előkotrom a sufniból az egér- és patkányfogókat. Ezeket a rugós alkalmatosságokat fertőtlenítem - tűz felett áthúzom őket - csalit, azaz szalonnadarabkát helyezek rájuk, s felállítom a kritikus helyekre. A teraszra, a fáskamrába is pakolok belőlük, s néhány óra múlva csapódnak is, jelezve, hogy a zsákmány besétált a csapdába. Máig undorodom ettől a művelettől, de kertes házban élve megtanultam, hogy ezt a munkát nem lehet megúszni. 

Szerencsére Kerecsenden egy pár éve indult egy jó kezdeményezés a Világítani Fogok Egyesület szervezésében a Felzárkózó települések program keretében, melynek lényege és célja az egész településre kiterjedő patkányirtás. Kezdetben az önkormányzat közmunkásai vitték a házakhoz a speciális méreggel megtöltött, zárt dobozokat, amelyeket rendszeres időközönként feltöltöttek. 

Hasznosnak bizonyult a kezdeményezés, ami ma is tart, annyi különbséggel, hogy most már az ingatlantulajdonosnak kell elmenni a Jelenlét pontra, ahol szakszerűen és ingyen feltöltik a kiürült dobozokat, és átvételi elismervény ellenében hazavihetik.  

A cél az, hogy minél kevesebb, az emberi környezetre ártalmas rágcsáló pusztítson a lakott területen. A következetes munka eredményeként mára jóval kevesebb  a fertőzött településrész. A lakosság együttműködésére most is számítanak a szervezők.

Felvetődik a kérdés, hogy miért kell a patkányt irtani, amikor elvileg minden állat a barátunk? A patkány egyetlen otthonban sem szívesen fogadott vendég. Amellett, hogy a kellemetlen ránézni, ez a szőrös kártevő betegségeket hordoz, és egészségügyi kockázatot jelent mindenki számára. Mindemellett pedig hihetetlenül pusztító is lehet – átrágja a falakat, a szigetelést és az elektromos vezetékeket. Ha egy fertőzött területen vissza szeretnénk szerezni otthonunk biztonságát, ki kell találnunk, miként szabadulhatunk meg gyorsan és egyszerűen a patkányoktól.

Ma már számos módszer létezik, amely hatékonynak bizonyult. A Facebook Patkányvadász oldalán például remek esetleírások olvashatók arról, hogy speciális kereső kutyák és vadászgörények bevetésével miként számolják fel adott területen a patkánycsapatokat. 

Nem árt tudni, hogy a  vándorpatkány rendkívül szapora, optimális körülmények között egy patkány-párnak évente 400-800 utóda is lehet. Évente három fő szaporodási időszaka van, kora tavasszal, nyár elején és ősszel, egyes esetekben azonban 6-8 alkalommal is kölykezhet. Szexuális érése gyors, már három hónapos korában ivarérett. Elszaporodásának mértéke a táplálék mennyiségétől, valamint a zavartalan búvóhelytől függ. Adott területen változatlan körülmények mellett száma gyakorlatilag állandósul. Ha életfeltételei kedvezőtlenné válnak, vagy túlszaporodik, más területre vándorol. Élettartama 2-3 év, de az egyedek többsége jóval előbb elhullik.

A házi patkány kevésbé szapora, évente csak két időszakban ellik, de egyes esetekben négy alkalommal is kölykezhet.

A patkányok föld alatti lyukakban, épületek félreeső részein, ritkábban a csatornában élnek, általában ott, ahol a közelben elegendő táplálék áll rendelkezésre és a hőmérséklet is megfelelő.

A vándorpatkány a nedves, a hűvös és a sötét környezetet kedveli, legszívesebben az épületek közvetlen közelében, földlyukakban él. Fészkét közvetlenül az épület alatt, védett helyen alakítja ki, de gyakran telepszik meg kész üregben, amelyet kibővít. A patkányjárat a felszín alatt 30-50 cm mélyen halad, és a kitáguló részben van a tulajdonképpeni fészek.

Az egyik kijárat az épület közvetlen közelében található, a másik magába az épületbe vezet, a többi a szabadba nyílik, így a fészeknek legalább 2, de általában 3-4 kijárata van. Ha a fészek megtelik a patkány által behurcolt hulladékkal, akkor elhagyja és újat épít. Nagyvárosokban a csatornahálózatban is megtelepszik, de az épületen belül felhalmozott és régóta egy helyen tárolt anyagok (az épületek környékén található lomok, törmelékek, téglarakások, fa- és építőanyagok, széna- és szalma-kazlak) között is fészket rakhat. Nyáron a szabadban, főleg a folyópartokon, gyakran a gátak környékén ütnek tanyát.

A patkány igen tanulékony, ravasz állat

A vándorpatkány jellegzetesen éjszakai állat, rejtett életmódot folytat, nappal fészkében tanyázik. A fészekből óvatosan jön elő, és megszokott ösvényeken, ún. csapákon közlekedik, mindig oly módon, hogy testének egyik oldala valamilyen felülethez közel legyen. A nyílt területeken gyorsan keresztülszalad. Társas életmódot folytat, csordában él, amelyet több patkányfészek, illetve patkánycsalád alkot. A csordákban egy kifejlett hím vezetésével több ivarérett nőstény és ezek utódai élnek. Az idegen patkányokat elűzik. A táplálékszerzés, az ürülékürítés és a párzás céljára külön-külön területük van, amelyek rendszerint a búvóhely közelében helyezkednek el. Igen tanulékony, ravasz állat. Gyorsan fut, jól mászik és úszik, akár 60 cm távolságot is képes átugrani. Igen fejlett a tisztálkodási ösztöne, táplálkozás, vagy vándorlás után a testére tapadt szennyeződést nyugodt körülmények között azonnal eltávolítja. Szőrét, farkát addig nyalogatja, amíg tiszta nem lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában