Együtt

2024.10.20. 15:27

Civil Expó Szihalmon: összekapcsolja a térség településeit

Dr. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg szombaton a szihalmi Kemencés-udvarban a 13. Civil Expót. A szervező Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület nevében annak elnöke – a település új polgármestereként is – Galyasné Dósa Katalin mondott köszöntőt.

Sike Sándor

A Civil Expo összekapcsolja a térség településeit

Forrás: Sike Sándor/Beküldött fotó

A térség országgyűlési képviselője, dr. Pajtók Gábor beszédében úgy fogalmazott, hogy soha nem tud ellenállni az Expóra történő meghívásnak, mert amit megtapasztal ilyenkor, a mögött olyan szeretet és odaadás van, hogy el kell jönni. A valamikori első résztvételekor megtapasztalta, hogy milyen erejük van a civileknek együtt. Egy-egy civil szervezet rendezvényén is jó benyomásokat tapasztal, de amikor ennyien együtt vannak, akkor annak különös a hatása.

A gyerkek műsora színesítette a Civil Expót Szihalmon
A gyerkek műsora színesítette a Civil Expót Szihalmon
Forrás: Sike Sándor/Heves Megyei Hírlap

– Annak különösen örülök, hogy a térség önkormányzatai is elfogadták a hívó szót, mert az önkormányzati együttműködés a közeljövőben még fontosabbá válik. Egymással ki tudják cserélni a tapasztalatokat, jó gyakorlatokat – akár a közfoglalkoztatás, akár a civil szféra kapcsán –, különösen pedig azért, mert egy olyan fejlesztési forrásról döntenek majd, ami jelentős hatással lehet a járás, a járásban lévő települések életére – fogalmazott a képviselő.

Hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az önkormányzatokon, civileken kívül itt vannak a hatóságok, vállalkozások, intézmények képviseli is, mert így együtt alkotják azt a közösséget, amely mindennapjainkra kihat, s nem baj, ha kölcsönösen láthatják, hogy milyen az a szféra, amellyel például a hatósági jogkörök gyakorlásakor kapcsolatba kerülnek vele.

– Azt gondolom, hogy Szihalmon tudják: a legnagyobb eredményeket az emberek összefogásával és az emberi kapcsolatok erősítésével lehet elérni. Azok a szeretetkapcsolatok a legfontosabbak a mindennapi életben, amit ma mindannyian meg fogunk tapasztalni. Azt is gondolom, hogyha tisztelettel fordulunk az idősek, a gyerekek, a rászorultak felé, segítjük az ő életüket, munkájukat – mondta köszöntőjében dr. Pajtók Gábor, aki külön is méltatta a rendezők, a Kis Bocs egyesület tevékenységét.

Galyasné Dósa Katalin örömét fejezte ki, hogy ezúttal már mint polgármester is köszöntheti a 13 alkalommal megrendezett Civil Expó résztvevőit, kiállítóit. Külön öröm számára, hogy a környék településeinek kilenc polgármestere tisztelte meg a jelenlétével a rendezvényt. 

A mostani rendezvényt szervező egyesület vezetője úgy fogalmazott: az együttműködés a missziója a Civil Expónak, a közös gondolkodás, az, hogy a szférák együttműködése, az önkormányzatok együttműködése, hogy együtt tudunk igazán hatékonyan elérni eredményeket. Ez az igazi célja a mai napnak. 

– És hát a csodálatos tehetségek a színpadi produkcióival azt mutatják, hogy a járás tele van tehetséges, értékes emberekkel, és a sátrakat elnézve meg csak csodálat és ámulás és bámulás vesz érzést rajtam – mondta rövid interjújában eseményt létrehozó Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület elnöke, Szihalom polgármestere.

 Ötvennél is több kiállító a Civil Expon a Kemencés-udvarban

Az expón kiállítóként jelen volt Füzesabonyi járásban működő hatóságok, a kormányhivatal, a rendőrség, a szociális intézmények, bentlakásos intézmények, alapellátások, a szociális szférából vállalkozások, az összes civil szervezet Szihalomról, a környező településekről a vállalkozások, a méhészek, a vakok és gyengén látók, közoktatási, köznevelési intézményei.

– Ez a rendezvény nemcsak számunkra fontos, hanem az itt lévő kiállítóknak, hogy ők együtt tudnak működni, és együtt fognak gondolkodni más projekteknél, és ez be is bizonyosodott már, hogy itt találkoztak először, és akár Balassagyarmaton megalakult a Civil Expot, vagy közös projekteket, közös rendezvényeket hoztak együtt létre. Már 2010-ben, az első alkalommal is az volt a misszióm, hogy a szférák együtt találjanak ki programokat, együtt csináljanak rendezvényeket, mert így hatékony, hogy a szférák együttműködnek a vállalkozó a civil szervezettel, az önkormányzattal, hogy ezek az értékek, ezek az energiák összeadódnak, akkor igazán sikeres. Ez őértük szól, nem is a kisbocsról. Mi egy utat adunk ahhoz, hogy ők megtalálják az egymáshoz vezető hidat és az utat, és ez úgymond mi egy villámhárító szerepet töltünk be – fogalmazott Galyasné Dósa Katalin.

Az időseket is köszöntötték Szihalmon
Az időseket is köszöntötték Szihalmon
Forrás: Sike Sándor/Heves Megyei Hírlap

A rendezvényt egyébként időben összekapcsolta a település önkormányzata az idősek köszöntésével, a tornateremben az új önkormányzat az október 1-jei Idősek Világnapja tiszteletére első alkalommal köszönthette a szépkorúakat. Ezen az eseményen ugyancsak köszöntötték az 50-55-60-ik házassági évfordulójukat ebben az évben ünneplő párokat is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában