Megszavazták

3 órája

A gyöngyösi képviselő-testület döntött az önkormányzat átvilágításáról

A grémium megalakította a testület bizottságait, és megválasztotta a tagjait. A gyöngyösi képviselő-testület módosította a Szervezeti és Működési Szabályzatát is.

Szabó István

A csütörtöki rendkívüli ülésén a gyöngyösi képviselő-testület 14 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az önkormányzati intézmények, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal működésének jogi, gazdasági és szakmai vizsgálatára vonatkozó javaslatot. A döntés értelmében a grémium külső, független szakértő bevonásával szükségesnek tartja az önkormányzati intézmények, a száz százalékos és többségi tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságok és az önkormányzati hivatal átvilágításának lefolytatását. A képviselő-testület felhatalmazta Szókovács Péter polgármestert, hogy az önkormányzat versenyszabályzatában foglaltak alapján meghívásos eljárás keretében folytassa le az ajánlatok bekérését, s egyben felkérte a városvezetőt, hogy a benyújtott ajánlatokról adjon tájékoztatást, az átvilágítással kapcsolatos szerződéstervezetet annak pénzügyi vonzatával jóváhagyásra terjessze a képviselő-testület elé.

Rendkívüli ülést tartott a gyöngyösi képviselő-testület
Rendkívüli ülést tartott a gyöngyösi képviselő-testület 
Forrás:  Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

A gyöngyösi képviselő-testület módosította a Szervezeti és Működési Szabályzatát is 11 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett. Az október 10-én tartott alakuló ülésen a grémium kizárólag a Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság megválasztására került, s egyben a grémium akkor felkérte a bizottságot és a polgármestert az SZMSZ átfogó felülvizsgálatára. A módosításokkal benyújtott javaslatban a csütörtöki ülésen dr. Végh Attila, a Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság elnöke még több helyen pontosítást javasolt, amelyek bekerültek a végső szövegbe. 

A gyöngyösi képviselő-testület megalakította a bizottságait

A már október 10-én megválasztott Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság – elnök dr. Végh Attila, tagjai dr. Ördög István és Tóth Benjamin, külső tagjai dr. Hetzmann Szabina és dr. Jancsovics Anita – mellett döntöttek a képviselők a további bizottságokról is. 

- Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság 

- elnök: Vágó Zoltánné 

- tagjai: Bárdosné Kocsis Anna Éva, dr. Szén Gabriella

- külső tagjai: dr. Assani Omar, Rausch Beáta

 

Közrend, Közbiztonsági és Kábítószerellenes Bizottság

- elnök: Kiss Tivadar

- tagjai: Tóth Benjamin, Kévés Tamás

- külső: tagjai: Palla Ferenc, Illés Veronika

 

Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság

- elnök: dr. Ördög István

- tagjai: Ferenczy Tamás, Besze Andrea 

- külső tagjai: Szabó Gábor, Nagy Gábor

 

Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság

- elnök: Bárdosné Kocsis Anna Éva

- tagjai: Tuza György, Kévés Tamás 

- külső tagjai: dr. Bujdosó Zoltán, Domoszlai Melinda

 

Városfejlesztési, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság

- elnök: Tuza György

- tagjai: Kiss Tivadar, Percze László 

- külső tagjai: Palik Júlia, Mazuch András

 

A gyöngyösi képviselő-testület elfogadta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer eljárási rendjéről és az önkormányzati ösztöndíjrész megállapításáról szóló önkormányzati rendelet módosítására irányuló javaslatot is. A grémium egyhangúlag döntött azzal a változtatással, hogy dr.Szén Gabriella képviselő javaslatára az önkormányzati ösztöndíjrész összegét a korábbi, havi 20 ezer forintról 25 ezerre emelte. A grémium elfogadta a javaslatot a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2025. évi fordulójához való csatlakozásra is azzal a szintén dr. Szén Gabriella által javasolt módosítással, hogy erre a célra a város a 2025. évi költségvetésében 2 millió forint helyett 2,5 milliót biztosítson. A képviselő-testület a Gyöngyösi Rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzatnak a körzeti megbízotti szabályzatról szóló 26/2015. (XII.9.) ORFK utasítás 11. pontjában foglalt véleményezési jogkörében eljárva egyetértett azzal, hogy a Gyöngyösi Rendőrkapitányság a körzeti megbízotti feladatokra Juhász Zsolt r. őrmestert nevezze ki. 

A témáról a Magyar Nemzet cikkében is olvashatnak: https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/06/szokovacs-peter-fejlodo-palyara-allithatjuk-gyongyost-video

A testület döntése értelmében a Gyöngyösi Rendőrkapitányság részére az önkormányzat 1 millió 990 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A rendőrkapitányság az összeget ez év november elsejétől december 31-ig a szabadidős rendőrök és közterület-felügyelők bevonásával történő fokozott járőrszolgálatban részt vevő szabadidős rendőrök, valamint a bűncselekmények, a közrendet, közbiztonságot sértő, vagy más jogellenes cselekmények megelőzésében, felderítésében közreműködő rendőrök személyi juttatásai fedezetére használhatja fel. A képviselők egyetértettek azzal, hogy a rendőrök és a közterület-felügyelők közreműködésével megvalósuló közös járőrszolgálat lehetőleg hetente 3 alkalommal, napi 8 órás szolgálatteljesítéssel, 1 járőrpár – 1 fő szabadidős rendőr, szolgálatvezénylés függvényében 2 fő rendőr és közterület-felügyelő – bevonásával történjen. A grémium felkérte a Gyöngyösi Városrendészet igazgatóját, hogy a közös járőrszolgálat működtetése kapcsán, munkáltatói jogkörében a szükséges munkaszervezési, irányítási feladatokat lássa el.






 

 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában