Ünnep

2 órája

Jó hangulatban telt Hevesen az Eötvös-nap

Már hagyományos programnak számít mindez. Az Eötvös-napra az egykori tanítványokat is meghívták.

Molnár Helga

A hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ (EJROK) október 18-án rendezte meg a hagyományos Eötvös-napi programját. Együd László, igazgató elmondta, minden évben visszatérő program ez.

Jó hangulatban telt Hevesen az Eötvös-nap
Jó hangulatban telt Hevesen az Eötvös-nap
Forrás:  Beküldött fotó

– Az ünnepi megnyitó után több előadást is meghallgathattak az érdeklődők. Frisch László teljesítmény-túrázó, Molnár Roland őrsparancsnok, Páriné Berecz Etelka idegenvezető, pedagógus, dr. Pető Attila belgyógyász, endokrinológus szakorvos. Somfai Kara Dávid keletkutató, az MTA tagja, Szabó Béla, a Grand Hotel Esztergom üzemeltetési igazgatója, dr. Szabó Szilárd, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézet igazgatója illetve Várhegyi Zoltán magánvállalkozó is remek eladással készült. De ezek mellett mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél több egykori tanítványt is meghívjunk, ők példaként állíthatók a diákjaink elé – mondta.

Hozzátette, a korábbi évekhez hasonlóan nagyon jó hangulatú volt a nap, ahol az előadások után kiállítást is megnyitottak. A megjelentek ezeken kívül megismerkedhettek a virágkötészettel, üvegcsiszolással, megtekinthették a nagyfügedi Új Nap Egyesület kutyás bemutatóját, divatbemutatót láthattak, kézműves vásáron és sportprogramokon is részt vehettek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában