Nyugi van

Újra ránk telepedtek a hosszú sötét esték. Hamarosan visszaállítjuk az órákat is, jön a hideg, munka után beszorulunk a lakás falai közé. Faluhelyen nemigen van hová menni, városba meg este hétkor, így hatvan fölött, már nem akaródzik elindulni egykönnyen. Mindig szívesen olvastam, de az egész napi újságírás után már tiltakozik a szemem a betűk láttán. Régen egyértelmű kikapcsolódás volt a tévézés, még akkoriban is, amikor fekete-fehér készüléken, a létező egyetlen csatornán azt néztük, amit kaptunk – hétfőnként az adásszünet miatt még azt se. Ma már százszámra válogathatunk az elérhető tévécsatornák között. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de egyre kevésbé találok közöttük számomra elfogadható műsort. A legtöbbjük tartalmának minőségéről inkább nem beszélve, már az maga visszatart a tévé bekapcsolásától is, hogy negyedóránként tízperces reklámokkal bombáz a fogyasztói világ, amit különösen nehezen tűrök, ha kikapcsolódni szeretnék. Azért felfedeztem egy csatornát, ahol nyugi van. Korábban a kandallóban égő tűz látványa mellé a fahasábok pattogása társult, nemrégiben csónakázni lehetett egy épp olyan helyen, mint a Tisza-tó. Legújabban az égszínkék eget lehet bámulni, amin hófehér felhőpamacsok úsznak. Mindez olcsó poénok, ricsaj, erőszak és főleg reklámok nélkül. Ha megmosolyognak is érte, nekem ez az igazi kikapcsolódás, a napi hajtás után ilyenkor nyugi van. És a nyugiban a feleségemmel nagyon jókat beszélgetünk. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)