Spájzban

Hajdan a nagymamám októbertől november végéig rendre különös gonddal szemrevételezte, hogy mi van a spájzban. Az akkori háztájiban termett burgonya, zöldség, répa, hagyma mellett, a tél beálltára, sosem felejthető illatot árasztva sorakoztak a felfüstölt szalonnák, sonkák, kolbászok. Utóbbiakat is a magunk termelte kukoricán nevelkedett disznók levágása után akasztottuk szép sorba. A must addigra már kiforrt, a titokban főzött házi pálinka literes butéliákban bújt a befőttesüvegek mögé. Ilyenkor nagymamám megkönnyebbülten felsóhajtott: most már jöhet a tél. A legutóbbi öt esztendő apokaliptikus hangulatában elszabadult árak lelket dermesztő tele áll előttünk megint. A spájzban alig van valami, mára az üzletben vásárláshoz szoktunk. Ott azonban egyre mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni azokért az élelmiszerekért, amelyek a kertünkben egyébként kis ráfordítással megteremnének. Mára én is elkényelmesedtem. Igaz, idén nyáron már ültettünk paradicsomot és paprikát, de egyébként gyep zöldell a gyümölcsfák között. A kerti szerszámok magukra hagyottan rozsdásodnak évek óta a fészerben. Pedig gyerekkoromban elég volt a veteményesbe kimenni, és az éppen termő növényekből remek ebédet lehetett készíteni pénzkiadás nélkül. A szezonjában főtt kukorica, görögdinnye vagy sült tök is jutott az asztalra. Az árakat látva egyre többször jut eszembe, talán újra kézbe kellene venni az ásót, a kapát, a gereblyét. Testmozgásnak se lenne utolsó. 

(Főoldali képünk illusztráció: Shutterstock.)