Labdarúgás

2024.08.02. 21:19

Magyar Kupa: gyöngyösi vendégségben a Füzesabonyi SC-Erőss út

Négy csapatunk pályaválasztóként, két gárdánk pedig vendégként várja a Mol Magyar Kupa 1. fordulóját. Gyöngyösön a Füzesabony szerepel, vagyis legalább egy továbbjutónk bizonyosan lesz a folytatásban.

Bódi Csaba

A füzesabonyiak (elöl) egy éve 2–2-es döntetlent játszottak a gyöngyösieknél

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Szombat, 16.30:

Gyöngyösi AK–Füzesabonyi SC-Erőss út

Gyöngyös, Kömlei Spt. V.: Dévényi Barnabás (Vargha, Bíró).

Legutóbb tavaly, a május 27-én rendezett Heves vármegyei „bajnoki döntőn” játszott egymással a két csapat. A 2–2-es eredmény a GYAK-nak aranyat, majd pedig a sikeres osztályozó után NB III.-as tagságot ért. Azóta sok minden megváltozott a két klub életében, kezdve azzal, hogy most az FSC NB III.-as újoncként lesz vendég, míg a mátraaljaiak a Heves vármegyei I. osztályra készülhetnek. A jelenlegi  erőviszonyok alapján az összecsapás esélyesének az abonyiak számítanak.

Eger SE–Sényő FC 

Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion. V.: Tóth Tamás (László, Zahorecz).

NB III.-as csoportbeli ellenfelek párharca következik, amelyet az egrieknél Füzesabonyban elért 2–0-s bajnoki siker, míg a sényőieknek a DEAC otthonában elszenvedett 1–0-s vereség előzött meg. Az előző idényben 9. helyen zárt Eger SE tavaly ősszel otthon ikszelt (1–1), tavasszal idegenben pedig 3–1-re kikapott a 11. pozícióban  zárt szabolcsiaknál.

Maklár SE–Újfehértó SE

Maklár, Adler Sándor Sporttelep. V.: Arany László (Herczeg, Medvegy).

Ahogy a makláriak Hevesben, úgy az újfehértóiak Szabolcs végeztek hatodikként a vármegyei I. osztályban. A látogatókat erősíti a korábban az Eger SE-ben is megfordult Benke Norbert Sándor, ám nem a 29 éves támadó szerezte a ÚSE legtöbb gólját az előző idényben, hanem a 31 találattal aranycipős Nagy Dávid, a 35 esztendős csatár azonban a nyáron Ibrányba igazolt. 

Lőrinci VSC–Debreceni EAC

Selyp, Lőrinci Sporttelep. V.: Vinter Béla Gábor (Balla, Bense).

Az NB III. Északkeleti csoportjában 5. helyen végzett egyetemisták jelentős kihívást jelenthetnek a Heves vármegyei I. osztály legutóbbi ezüstérmesének. Első bajnoki meccsét a DEAC a Sényő ellen 1–0-ra megnyerte, míg a Gulyka Zsolt irányította LVSC a Bánk-Dalnoki gárdájával szemben (2–4) tartotta a főpróbát.

Gesztely FC–FC Hatvan

Gesztely, Tóth-Zele József Sportközpont. V.: Nyekita Benjamin (Gordos Á. M., Balogh B.).

A füzesabonyi származású, a Real Madridnál 30 évig dolgozott edző, Tóth-Zele József nevét viselő létesítményben a borsodi ezüstérmes hazaiak feladhatják a leckét az NB III.-as nyitányon 0–0-s döntetlennel kezdett hatvaniaknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában