Kézilabda

2024.08.24. 11:35

QHB-Eger: szurkolói ankéton mutatkozott be az új csapat

Zsúfolásig megtelt a Gesztenyés Sportbár a QHB-Eger NB I.-es férfi csapatának szurkolói ankétjára. Az Egri Kézilabda Szurkolók Egyesületének (EXE) tagjai mellett további érdeklődők is szép számban érkeztek.

Sike Károly

Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult

Forrás: Bók Tamás/handballeger.hu

Az esemény hivatalos részét a 2024/25. évi csapat bemutatása jelentette, amelyben hat új kézilabdázó – Özgür Sarak (török), Nikola Arszenics (szerb), Czabula Máté Huba, Szöllősi Olivér, Reza Jadegari (iráni) és Bőti Dominik – kapott helyet. Tóth Edmond vezetőedző valamennyi posztot számba véve ismertette az új felállást, majd Hegedüs Tibor személyében az új másodedző és a technikai vezetői szerepkörben debütáló, Szepesi István is nagy tapsot kapott.

A felnőttcsapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Szabó Péter azért mondott köszönetet a drukkereknek, mert évről-évre olyan páratlan meccshangulatot teremtenek a Kemény Ferenc Sportcsarnokba, amely sok esetben bajnoki pontokban is mérhető. Támogatásukra a jövőben is számítanak, s reményei szerint az újjáalakuló csapattal is hamar kialakul a kohézió. A jövőben is az egység lehet a sikerek egyik zálóga.
A kötetlen beszélgetések során megerősítést nyert, hogy a drukkerek továbbra is teljes mellszélességel a csapat mellett állnak, amit közös italfogyasztással is szentesítettek.
Augusztus 31-én Szegeden már bajnoki mérkőzésen lép pályára az egri gárda. Az első hazai fellépést szeptember 13-án, az újonc győri ETO University Handball Team elleni fellépés jelenti.

A QHB-Eger 2024/2025-ös kerete
KAPUSOK: Marczika Barnabás, Ágoston Áron, Ficzere Gergő Máté
JOBBSZÉLSŐK: Lezák Áron, Maracskó Zalán
JOBBÁTLÖVŐ: Özgür Sarak (török)
IRÁNYÍTÓK: Tóth Károly, Nikola Arszenics (szerb), Czabula Máté Huba
BEÁLLÓK: Abdeldjalil Zennadi (algériai), Szöllősi Olivér
BALÁTLÖVŐK: Tóvizi Tamás, Reza Jadegari (iráni)
BALSZÉLSŐK: Száva Máté, Bőti Dominik
VÉDEKEZŐ: Kiss Gergő
VEZETŐEDZŐ: Tóth Edmond
MÁSODEDZŐ: Hegedüs Tibor
KAPUSEDZŐ: György Gábor
MASSZŐR: Hudák Balázs
TECHNIKAI VEZETŐ: Szepesi István

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában