ünnep

2020.12.29. 08:47

Ajándékozott a könyvtár Tarnamérán

Meglepetéssel készültek a könyvtár munkatársai a helyi gyerekeknek.

B. R.

A gyerekek nagyon örültek a füzeteknek

Forrás: beküldött

Mint azt a könyvtár írja: november 11-e óta intézményük is zárva tart. Őszi rendezvényeik, melyeket még az év elején, a vírus előtti időszakban megálmodtak, elmaradtak vagy digitálisan rendezték meg. Éppen ezért szerették volna kárpótolni valamivel a kicsiket, s azon ötleteltek, hogyan is tudnák hasznosítani a járványhelyzet miatt felszabadult időt.

A gyerekek nagyon örültek a füzeteknek Fotó: beküldött

Így jött az ötlet, hogy minden, a Napsugár Óvodába járó középsős és nagycsoportos gyerek, valamint az általános iskola első és második osztályos tanulóinak készítenek egy foglalkoztatófüzet. Megtervezték, kinyomtatták, kivágták, spirálozták a könyvtár munkatársai. A negyvenoldalas lapozgató a Karácsonyi meglepetés címet kapta, melyben helyet kaptak mesék, szókeresők, keresztrejtvények, színezők és versek is. Emellett kivágható karácsonyfadíszeket, üzenőkártyákat, adventi bakancslistát is találnak benne a kicsik. Nemrég – a kicsik nagy örömére – át is adták a füzeteket mind a hatvankét gyereknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában