Kacsaparti

2024.08.20. 19:59

Sószobáért úsztak a kacsák az Eger-patakban

Idén egy zsámbéki család kiskacsája ért először a célba az Eger-patakban. A kacsajegyet vásárlók óvodai sószoba létrehozását támogatták a Kacsapartin.

Heol.hu

Hatodik alkalommal úsztak a kacsák az Eger-patakban a kórháztól a Végvári vitézek teréig. A Rotary Club Eger és az Interact Club Eger jótékonysági akciójában idén a Szivárvány Óvoda Eszterlánc Tagóvodájának sószoba-építéséhez járult hozzá az, aki kacsajegyet vásárolt. A Végvári vitézek terén délelőtt tíztől óvodások, felsőtárkányi néptáncosok, Várhegyi Gábor, az Egri Obsitos Fúvószenekar, a Superego3 és az FP Dance Fitness műsorával hangolódhattak a támogatók és a szurkolók a gumikacsák versenyére. 

Kacsaparti 
Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

Háromezer sárga kacsa vágott neki az Eger-pataknak a kórházi híd lábától, s szűk fél óra alatt tették meg a távot a Végvári vitézek terén kijelölt célig, út közben pedig buzdították őket nézők. Az élen volt néhányszor helycsere is, nem számított a táv kétharmadáig megszerzett nagy előny,  s a célban is nagy üdvrivalgás fogadta az első helyezetteket. A kacsákkal ugyanis nyerni is lehetett, hiszen a kacsajegyet vásárlók közül a szerencsések - akiknek az első harminc között végzett az indulójuk, vagy a legutolsó lett - ajándékot kaptak. A fődíjat, egy kerékpárt, illetve strandbelépőket egy zsámbéki család vitte el.

Csordorásné Horváth Adrienn elmondta, évek óta visszatérő vendégek, szeretik Egert. Férjével először 2002-ben voltak itt, azóta visszajárnak ez idő tájt pár napra, hiszen augusztus 20-án volt az esküvőjük. Gyerekeik is megszerették a várost. A kacsapartira is visszajárnak, s most nyertek először, nagyon drukkoltak, s most boldogok is a nyereménnyel, amelyre négy gyerek is pályázik. Elárulta, szeretik a kacsákat, gyerekkorában mamájáék tartottak is szárnyasokat, de a gumikacsák most már végképp kedvencek lesznek.

- Ez a hatodik kacsaparti volt, hagyományosan augusztus 20-án tartjuk a rendezvényt. Vannak kulturális rendezvények, előadóművészek, táncosok adtak klassz nyári műsort, majd délután kettőkor ugrott háromezer kiskacsa a vízbe, s lelökdösődtek a célig. Az első harmincat díjaztuk, a fődíj egy komoly kerékpárvolt, amelyet egy zsámbéki kislány nyert meg. Komoly, 800 ezer forint feletti értékű ajándékot osztottunk ki. Kezdeményezésemre a legutolsó kiskacsa is kapott díjat – mondta el Laczkó István, a Rotary Club Eger elnöke.

Kacsaparti
Kacsaparti
Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

Hozzátette, maga a rendezvény egy óvodai sószoba létrehozásáról szól, az ötödiket tervezik létrehozni Egerben. Az eddig épületeket is tökéletesen igénybe veszik az óvodások, hiszen foglalkozásokat tartanak bennük, így hosszabb időt töltenek el a helyiségekben. A jelentős mennyiségű só hatására jó levegő van a szobákban, a kicsiknek ez fontos egészségügyi szempontból.

- Ez a legnagyobb rendezvényünk, több millió forintot mozgat meg, nagy örömünkre szolgál, hogy sokan voltak itt, komoly rendezvénynek számít egri viszonylatban. Lesz Rotary bál novemberben, annak is lesz jótékonysági felajánlása, ennek kidolgozása még folyik – fejtette ki Laczkó István.

Az elnök elárulta, a Rotaryhoz nem jelentkezés, hanem tag ajánlása alapján lehet csatlakozni. Ha vele közösen megegyeznek, azonos célt szolgálnak, a jócselekedet irányában próbálnak dolgozni, akkor tag lehet. Egerben 17-en a klub tagjai, országszerte 1200 tagot számlál a szervezet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában