Köszönik a mentők

2 órája

Több mint 34 ezren támogatták idén a mentőket az adójuk 1 százalékával

Több mint 328 millió forint adófelajánlás érkezett ez évben az Országos Mentőszolgálat Alapítvány részére. A mentők a harmadik legmagasabb összegű támogatást kapták az adózóktól.

Szabó István

A NAV legfrissebb kimutatása alapján 34 ezer 436 nagylelkű adózó, összesen több mint 328 millió forint adófelajánlással járult hozzá az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Alapítvány életmentő tevékenységéhez, adta hírül portálunknak dr. Czakler Éva, az alapítvány kuratóriumi alelnöke, az OMSZ szolgálatvezető főorvosa. 

– Ezzel a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásában részesült civil szervezetek listáján a 3. legmagasabb összegű felajánlással büszkélkedhetünk. Köszönjük, hogy továbbra is ilyen sokan viselik szívükön az életmentés sorsát! Az 1 százalék nekünk és bajtársainknak is sokat számít: idén már több mint 423 millió forinttal támogattuk az ország mentőállomásainak munkáját. Jó helye lesz tehát a felajánlásoknak, hiszen ahogyan mentőre is, úgy újabb és még korszerűbb mentéstechnikai felszerelésekre is mindig szükség lesz. Továbbra is azért dolgozunk, hogy bajtársaink a legmagasabb szinten tudják végezni hivatásukat: segíteni a bajbajutottakon. Alapítványunk fennállásának 20. évében olyan korszerű eszközök beszerzésén fogunk fáradozni, mint a helyszíni ellátásnál bevethető innovatív vérgázanalizátor vagy a gyors diagnosztikát lehetővé tevő mobilultrahang készülék. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki ránk gondolt, és azoknak is, akik valamelyik civil szervezet javára rendelkeztek, és így nem hagyták veszni adójuk 1 százalékát – fogalmazott dr. Czakler Éva.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Országos Mentőszolgálat / Facebook)
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában