Célkereszt

2 órája

Kossuth revolverét is megkapta a vármegye legjobb lövésze

Batki György számos versenyen szerepelt már remekül, leguttóbb Kossuth revolverét is hazahozhatta. Heves vármegye legjobb lövésze mesélt a lövészet szépségeiről, céljairól.

Szabadi Martina Laura

Nemzetközi versenyen remekelt szeptember 21-én Batki György rendőr alezredes. Heves vármegye legjobb lövésze a Készenléti Rendőrség által szervezett V. Nemzetközi Rendőr Szolgálati Pisztoly Lőversenyen hatodik lett. Ezen a versenyen azért szerepelhetett, mert mint ahogy beszámoltunk, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendezte Rendőrség Országos Szolgálati Pisztoly Lőversenyen szeptember 10-én első helyen végzett nyílt bevetési ruházatú kategóriában.

Batki György rendőr alezredes, kiképzésvezető Kossuth revolverét is megkapta
Batki György rendőr alezredes, kiképzésvezető Kossuth revolverét is megkapta 
Forrás:  Huszár Márk /  Heves Megyei Hírlap

– Szeptember 10-én Ravazdon, a Magyalosi Lőtéren egyéni és csapatpályán versenyeztünk. Minden évben remek pályákkal, szituációkkal készülnek, kifejezetten nehéz versenyt szerveztek idén. Az emelt szintre kötelezett állomány lőgyakorlatában is benne van, hogy fedezék mögül álló és guggoló, térdelő testhelyzetben, illetve gyenge kézzel is tudni kell lőni. Ez visszaköszönt a versenyen, de gyenge, azaz bal kézzel nem volt elég két kézzel tartva a fegyvert lőni, egy kézzel is elvárás volt. Voltak olyan pályák, amik úgy kezdődtek, hogy csőre töltés után balkézzel 3 célpontot kellett leküzdeni, majd a fedezékhez futni, ahol aztán az egyik oldalon támadókat megállítani, és kezet cserélni – mesélte a felsőtárkányi lőtéren a versenyről. Batki György, aki egyben oktatja is a vármegyei rendőrkollégákat a lövészetre. Mint mondta, ez mind azt szolgálja, hogy a rendőr ne csak jól tudjon lőni a célpontra, de egyidejűleg képes legyen a problémamegoldásra is, a következő lépéshez jutni: figyel a támadóra, a célzásra, a kéz- és lábtartásra.

– Ezzel komplex feladattal meg kel tudni birkózni azoknak a kollégáknak, akik napi szinten mennek terepre. Egyébként az egykezes lövés nem vizsgakövetelmény. A versenyen szépen szerepeltünk, egyéniben megnyertem a kategóriám. Jutalmul részt vehettem a nemzetközi versenyen Nagytétényben, ahol Ausztriából, Kínából, Lengyelországból és Szerbiából vettek részt rendőr kollégák. Volt ahonnan több csapat is érkezett, Kínából külön női csapat is jött, de általában minden ország terrorelhárítási, büntetésvégrehajtási, rendőrségi csapatai versenyeztek, illetve hazánkból a NAV is delegált egyet és mi, a lőkiképzők is részt vettünk – mesélte a versenyről.

Elmondta, hogy a két napos versenyre sajnos betegen érkezett, első nap egyéni és csapatpályákon versenyeztek, vasárnap párbajlövészet volt a feladat. a magyarok közül az első lett, de a nemzetközi mezőnyben összetettben Batki György 6. helyezése szép eredmény: a Készenléti Rendőrség parancsnoka, dr. Tarcsa Csaba egy Kossuth-pisztoly replikát ajándékozott neki. A Samuel Colt tervezte fegyvert amerikai tartózkodása során kapta Kossuth Lajos:

Kossuth Lajos a revolver a feltalálótól Samuel Colttól kapta ajándékba 1851-1852-es amerikai útja idején. A revolver 1851 Model Navy, 38-as kaliberű, elöltöltő csappantyús, együtemű, külső kakasos lakatszerkezettel készült. Kerete felül nyitott, dobja hat töltés befogadására alkalmas. Nyolcszögletű, huzagolt csövén célgömb van.

Kérdésünkre elmondta, még akkor kezdett el intenzíven érdeklődni a lövészet iránt, amikor a bevetési alosztályhoz, akkori nevén a Kobrához került.

– Abban a rendszerváltás utáni időszakban úgy éreztem, kevés az a speciális kiképzés, amit kaptam. Mára fényévekkel előrébb járunk, de akkoriban még a régi katonai, rendőrségi elképzelések mentén zajlott minden, de meg-meg csillant az újítás, a külföldi tapasztalatok felhasználása. Úgy éreztem, hogy kevés vagyok, fejlődnöm kell és kerestem az utat, például sportlövész egyesületeken keresztül. Egy véletlen folytán 1995-ben rendezett a Rendészeti Szervek Kiképző Központja egy szituációs lövészversenyt ahová meghívták a megyéket, és ott jöttem rá, hogy ettől tudok igazán fejlődni. Onnantól kezdve elkezdtem versenyekre járni, rengeteget gyakoroltam és észrevettem, hogy fejlődök, majd 2000-től elkezdtem civilként is versenyezni. A kezdeti motiváció az volt tehát, hogy ha rendőrként lőfegyvert kell használnom, akkor azt minél jobban tudjam, később vált sporttá – mesélte. Elmondta, ebben az évben egy országos bajnokságon Miskolcon indult a rendőrség körében már ismert, sikeres lövészek között. Úgy érezte, nincs tétje, hiszen úgyis jobbak lesznek nála, emiatt teljes nyugalommal versenyzett, de megnyerte. Innen pedig egy floridai nemzetközi versenyre vezetett az útja, ez volt neki az első, 5. helyezést ért el.

– Akkor talán éppen az az érzés segített nyerni. Mostanra ennek éppen az ellenkezője érződik, mára nagyok az elvárások felém, ezt érzem is: illene nyerni, nyilván ez egyfajta nyomás. Azt hihetik, hogy mostanra rutin minden verseny, de ez nem igaz. Minden alkalommal ki kell lépnem a komfortzónámból. Korábban a helyezések, az európai bajnoki cím vagy egy világbajnokság megnyerése volt a cél. Mostanra ez is változott, megláttam a valódi célt: a saját korábbi teljesítményemet kell felülmúlnom. Mostanra nem a helyezés számít, hanem a tökéletes önkontroll. Egy szituációban a körülmények okozta stresszt kell legyűrni, ezeket figyelmen kívül hagyni, uralni a helyzetet. Ha úgy tudom magam kontroll alatt tartani kizökkenés nélkül, hogy a pályán minden mozdulatom a terveim szerint alakul, azzal lennék elégedett– még akkor is, ha ez nem hozná el az első helyet. Talán, ha az elmúlt évtizedekben is ezt tartom szem előtt az eredmények hajszolása előtt, akkor sokkal sikeresebb lettem volna. Az egész egy nagy önismereti tréning, meg kell találni a választ a kérdésekre, fejlődni – mondta a lövész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában