Tenisz

2024.07.12. 12:36

Chicagóból is érkezett oktató a gyöngyösi táborba

Rendkívüli élményt nyújtott a résztvevőknek a Gyöngy TSC által szervezett immár második tenisztábor Gyöngyösön.

Bódi Csaba

A Gyöngy TSC összetartása ezúttal is elérte a célját

Forrás: Beküldött fotó

A Batthyányi téri Center Court pályáin teniszedzések szerepeltek a napi programokban, miközben meghívott neves vendéggel is találkozhattak a gyerekek. Köztük szerepelt a Chicagói Egyetem ösztöndíjas teniszezője, a gyöngyösi származású Rédecsi Anna. 

A táborlakók színes és változatos programjában a teniszen kívül zenés bemelegítés (Ritmus Táncstúdió), kézműves foglalkozás ( Gáspár Géza szobrászművész), angol óra (Birnerné Váradi Réka), kondicionális képességfejlesztés (Kőrösi Fruzsina, Crossgym Gemmeopolis ) és úszás is szerepelt a (Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand). A szervező tájékoztatása szerint a kurzus során igazi kis közösség alakult a gyerekekből, akik szeretnének a harmadik táborban is részt venni, amelyre augusztus 5. és 9. között kerül sor. 

Rédecsi Anna (piros nadrágban) minden mozdulatát nagy figyelem kísérte
Forrás:  Beküldött fotó

A tábor előkészítésében és lebonyolításában vállalt közreműködéséért a következő személynek jár köszönet: Lencsi Berhés Ildikó táborvezető; Tóth Dénes szakmai vezető; Bezzegh Zoltán tulajdonos, a tábor koordinátora; Nagy Gábor testnevelő tanár, oktató; Papp Norbert tulajdonos, marketingfelelős; Balogh Norina oktató; Szabó Eszter oktató; Kaszás Annamária segítő; Kovács Zsolt és Pál Károly élelmezés felelős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában