Állatvédelem

1 órája

Közel 1 tonna adományt kapott az egri menhely + videó

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Heves Vármegyei területi szervezete kezdett adománygyűjtésbe az egri menhely számára. A kormányhivatali dolgozók után most egy füzesabonyi cég járult hozzá a menhely 200 kutyájának ellátásához.

Szabadi Martina Laura

Az egri állatmenhely védenceit segítették adományaikkal a kormánytisztviselők ugyanis a Magyar Kormánytisztviselői Kar területi elnöksége az Állatvédelmi Témahét jegyében sikeres gyűjtést szervezett Állatokat Védjük Együtt Alapítvány javára, melyhez csatlakozott a Heves Vármegyei Kormányhivatal is. Ennek első részeként szeptember 13-án érkeztek a tisztviselők konzervekkel, több zsáknyi táppal és jutalomfalatokkal az alapítvány menhelyére. A kormányhivatal által is támogatott kezdeményezés keretében etetéshez, itatáshoz alkalmas eszközök is eljutottak a közel kétszáz állatot helyben, és több tucatot ideiglenes befogadókon keresztül gondozó alapítványhoz. Október 4-én pedig egy füzesabonyi cég is érkezett a menhelyre.

Tóth Sándor, Társy Diána és Nyitrai Beáta a menhelyen Fotó: Szabadi Martina Laura

– Már az első adománygyűjtés során felmerült, hogy a Piko-Pet Food Kft. csatlakozna a felhívásunkhoz, de csak most tudták leszállítani a közel egy tonnányi adományt. Ez éppen az állatok világnapjára esett – mondta Nyitrai Beáta, a Magyar Kormánytisztviselői Kar Heves Vármegyei Területi Elnökség elnöke, aki Nahóczki Katalin alelnökkel érkezett a menhelyre pénteken. Nyitrai Beáta hozzátette, számára a kutya családtag, de mivel ez nincs így mindenütt, ezért a menhely fontos társadalmi munkájára, az alapítvány hivatástudatára nagy szükség van. Kiemelte, a házi- és társállatok jóléte, az állatvédelem fontos téma és rengeteg rászoruló, kidobott állat vár segítségre. 

– A menhelyen dolgozók azok az őrangyalok, akik segítenek a bajba jutott állatokon. A felelőtlen állattartás, vagy megváltozott élethelyzet miatt sok állat sorsa fordul rosszra, ezért is fontos támogatni az állatvédelmet. A közel egy tonna adományban speciális tápok is érkeztek a menhelyre, hiszen egyre több az ételintoleranciával küzdő kutya – mondta Tóth Sándor, a cég ügyvezetője.

Társy Diána, a menhely vezetője elmondta, a 200 kutya és a több tucat macska ellátása egyre megterhelőbb anyagilag, miközben hatalmas rezsiköltségük, orvosi számláik is vannak. Éppen ezért nagyon örültek a megkeresésnek, hogy nekik gyűjtenének. Nagy szükségük van állateledelre, illetve a tiszta, használható fazekak is nagyon hasznosak számukra. Elmondta, nem csak nagyobb felajánlások számítanak, hanem nagyon örülnek a kisebb segítségnek is melyeket magánszemélyektől kapnak, illetve a kutyák lemozgatásában sétáltatással is tudnak segíteni nekik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában