2024.07.12. 09:07
QHB-Eger: a Besiktastól igazoltak szerb irányítót
Nemzetközi tapasztalattal rendelkező szerb irányítót igazolt az NB I.-ben legutóbb 10. helyen zárt QHB-Eger férfi együttese. Nikola Arszenics az elmúlt két szezont a török Besiktas csapatánál töltötte. A 27 éves játékos Bőti Dominik, Szöllősi Olivér és Czabula Máté Huba után az egriek negyedik nyári szerzeménye.
Nikola Arszenics Törökországból érkezik
Forrás: facebook
– Nikola Arszenics jól képzett, érett játékos, aki legutóbb a török bajnok Besiktas csapatával a nemzetközi porondon is letette a névjegyét – fogalmazott az egriek edzője, Tóth Edmond a klub honlapján. – Dinamikus kézilabdázó, aki új lendületet adhat a csapatnak. Meggyőződésem, hogy komoly erősítést jelent, a szintén irányító Tóth Károllyal remekül kiegészíthetik egymást. Erényei közé tartozik, hogy az átlövőket és a beállót is jól játssza meg, emellett biztos kezű hétméteres-lövőnek számít.
Arszenics az elmúlt két szezont a török Besikas csapatánál töltötte. Profi pályafutását a szerb RK Vojvodinánál kezdte, majd szerepelt a román AHC Potaissa Turda, a svéd AIK és a cseh SKKP Brno együttesében is.
Arszenics, Milan Kuzman és Darko Sztevanovics után az egri klub történetének harmadik szerb játékosa.
A QHB-Eger július 22-én kezdi a közös felkészülést a férfi NB I. 2024/2025-ös szezonjára.
Így áll a 2024/2025-ös keret, amely folyamatosan bővül
KAPUSOK: Marczika Barnabás, Ágoston Áron
JOBBSZÉLSŐK: Lezák Áron, Maracskó Zalán
JOBBÁTLÖVŐ:
IRÁNYÍTÓK: Tóth Károly, Nikola Arszenics (szerb), Czabula Máté Huba
BEÁLLÓK: Abdeldjalil Zennadi (algériai), Szöllősi Olivér
BALÁTLÖVŐ: Tóvizi Tamás
BALSZÉLSŐK: Száva Máté, Bőti Dominik
VÉDEKEZŐ: Kiss Gergő