2010.01.16. 08:07
Roma közmunkaprogram: rendbe rakják a telepeket
A ciklus vége felé jól látható az összefogás hiánya és annak kedvezőtlen hatása. Többen megfogalmazták ezt a véleményt Godó Lajos országgyűlési képviselőnek, aki szokásos év eleji körútját tartotta a dél-hevesi térségben.
Kedvező eredmények is vannak: mind a 17 településen voltak nyertes uniós pályázatok, és 2006–2008 között nagyszámú hazai forráshoz is hozzájutottak a falvak, városok. Többen éltek a falunapok támogatását célzó agrár- és vidékfejlesztési pályázati lehetőséggel. Nyolc helység kapott közel 10 millió forint értékű mikrobuszt, és ugyanennyi helyen sikerült integrált közösségi térre pályázni és első fordulóban nyerni.
– A térség mezőgazdasági jellege miatt különösen jelentősek az agráriumnak juttatott pályázati források, így Pélyen, Tiszanánán és Tarnamérán is sikerült telephelyeket felújítani – sorolta a honatya.
– A közmunkaprogramból mindenütt profitáltak. Januárban megkezdődik egy speciális, úgynevezett roma-közmunkaprogram is a cigánytelepek kitakarítására, rendbehozatalára.
Nagyon jelentős lehet a térségre nézve a rehabilitációs foglalkoztatók kialakítása, amelyekre 80–600 millió igényelhető. Szerveződik Tarnabod központtal egy térségi szociális szövetkezet, amely a Tarna mentén elsősorban növénytermesztés, a Tisza menti részeken az állattenyésztés szövetkezés formájában történő felelevenítését szorgalmazza. Az elmúlt években a civilszervezetek viszonylag alacsony aktivitást mutattak.
Megfogalmazódott a körút során az az észrevétel is, hogy talán szerencsésebb lett volna térségi szinten létrehozni az oktatási társulást, s nagyobb összefogást tanúsítani e téren.