újságíró-gyilkosság

2018.03.03. 21:40

Nem mond le a szlovák belügyminiszter

Nem mond le posztjáról Robert Kalinák szlovák belügyminiszter, hanem "minden erejével" a meggyilkolt újságíró ügyének kivizsgálására összpontosít. Ezt maga a miniszter jelentette be a szlovák közszolgálati rádió egyik műsorában szombaton.

„Ebben a pillanatban a kettős gyilkosság kivizsgálása a legfontosabb (...), a többiről később napokig lehet még beszélni” – mondta a belügyminiszter, akinek a lemondását, Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitányéval együtt, Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és menyasszonya meggyilkolása után kezdték el követelni ellenzéki politikusok, a sajtó, valamint a kormánykoalíció legkisebb pártja, a Most-Híd néhány politikusa.

„Az én feladatom biztosítani azt, hogy ezt az ügyet kivizsgálják”

- szögezte le Kalinák, hozzátéve, minden erőforrást az ügy felderítésére fordítanak, azon több száz ember dolgozik.

Az utóbbi években – különböző indokokra hivatkozva – többször próbálták leváltani a pozsonyi törvényhozásban ellenzéki pártok Robert Kalinákot, akit különböző vádakkal illettek. A kísérletek eddig mind sikertelenül végződtek, a vádakat érdemben nem bizonyította az ellenzék.

Robert Kalinák a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) alelnöke, Fico egyik bizalmasa.

A Most-Híd párt csütörtökön szólította fel lemondásra a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt. Bugár Béla pártelnök a kibővített elnökségi ülés után azt is kijelentette, hogy a legnagyobb kormánypártnak kell lépést tennie a helyzet megnyugtató rendezésére. Jelezte, hogy ettől teszik függővé a párt következő döntését.

Kalinák bejelentésére reagálva a Most-Híd közölte, hogy összehívták az Országos Tanácsot (OT), a párt széles körű döntéshozó testületét március 12-re.

Eközben Szlovákia három legfőbb közjogi méltósága, Andrej Kiska köztársasági elnök, Robert Fico kormányfő és Andrej Danko parlamenti elnök – tekintettel az országban történő eseményekre, törvény adta jogukkal élve – rendkívüli megjelenési időt kértek a szlovák közszolgálati televíziótól vasárnap estére.

Szombaton a Zsolnához közeli Stiavnikban, szülőfalujában eltemették Ján Kuciakot. A 27 éves újságírótól családján és volt kollégáin kívül több százan vettek végső búcsút. Kuciak menyasszonyát, Martina Kusnírovát már egy nappal korábban eltemették az Eperjeshez (Presov) közeli Gregorovcéban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában