Hontalanok

2024.07.08. 17:25

Egerben, országosan is csökken a hajléktalanok száma

Eger fő terén a fák alatti utcabútorokon sokszor tartózkodnak olyan személyek, akik viselkedésükkel megbotránkoztatják a helyieket. Gyakran hajléktalanok időznek a Dobó téren, a gondozóház vezetője elmondta, ellátottaik közül 8-10 ember tartózkodik az utcán időnként.

Szabadi Martina Laura

Sokszor hajléktalan és illetlen módon viselkedő személyek tartózkodnak a Dobó téren, tűnt fel egy névtelenséget kérő olvasónknak. Mint ahogy arra felhívta a figyelmet, a turisztikailag frekventált területen a nyári főszezonban ez bizony elriaszthatja a turistákat. Korábban Molnár Tibor, a Felsőváros megválasztott képviselője hívta fel a figyelmet, hogy az északi városrészben a társasházakba is bemennek a hajléktalanok. Az utánuk maradt lépcsőházi állapotokra panaszkodtak az ott élők. A Felsővárosban polgárőrség létrehozása van folyamatban. A közgyűlésben is számos alkalommal előkerült már a téma, de Minczér Gábor alpolgármester már korábban elmondta portálunknak, a város fő terén sokszor nem egri lakcímkártyával rendelkező hajléktalanok okoznak megbotránkozást, hanem más településekről érkeznek Egerbe, a rendőrség pedig a turisztikai szezonban kiemelt jelenléttel dolgozik a város közbiztonságáért.

Eger belvárosának több pontján rendszeresen tartózkodnak hajléktalanok
Eger belvárosának több pontján rendszeresen tartózkodnak hajléktalanok
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– A hajléktalanok szabad állampolgárok, nem bűncselekmény önmagában hajléktalannak lenni és nem kényszeríthetőek be a szállókra. Lakcímkártyával rendelkeznek, ami a várost jelöli. Persze ha a közterületen vizelnek, vagy alkoholt fogyasztanak és tetten érik őket, akkor intézkedhetnek ellenük, de ez ritka. Ez a probléma hosszú évek óta jelen van a városban, emlékszem, hogy 2016 vagy 2017 környékén a Leányka úti aluljáróba költözött egy hajléktalan és ott zavarta a diákokat. A hajléktalanok gondozóházának és a közteresek jelzése szerint leginkább az ismeretlen, más településről érkezett személyek okoznak problémát. Egy nyíregyházi urat küldtek haza vonattal, egy hét múlva megint Egerben volt. Volt már olyan, hogy a Dél-Dunántúlról volt itt hajléktalan. Mi gondolkodtunk már városőrség felállításában, de eddig anyagi okok miatt ez nem valósult meg. Ha lenne városőrség, akkor ezeket a feladatokat a közterület-felügyelettől átvehetnék. Tökéletes megoldás nem lenne ez sem, de kezelhetnék ezeket az eseteket a széleskörű jelenléttel – fejtette ki Minczér Gábor. Azt mondja, próbálkoztak már azzal is, hogy felvették a kapcsolatot a hajléktalan személy lakhelye szerinti önkormányzattal, de nem igazán voltak partnerek a hazautaztatásban.

Az olvasói észrevétel nyomán a hajléktalanok helyzetéről érdeklődtünk a helyi gondozóháznál. Hornyák István vezető elmondta, Egerben a Hajléktalanok Gondozó Házában jelenleg 71 személy lakik. A nappali melegedőt rendszerint 25-30 ellátott veszi igénybe. Az utcai szociális munkásaink 60 embert tartanak nyilván, akik nem az intézményben tartózkodnak, hanem más, lakáscélra nem szolgáló épületekben, helyiségekben keresnek menedéket.

– A nyári hónapok, főként az utcán élő ellátottaink esetében jelenthet krízishelyzetet. Kiszáradás, keringési problémák, a testi higiéné megtartása mind nagy kihívásokat jelent a nagy melegben. A Tulipán téri telephelyen ebben az évben nyitottuk meg a nappali melegedőt, amelyben hivatalosan 40 személyt tudunk ellátni. Ez igény szerint jelentősen bővíthető. A melegedő közösségi helyisége klimatizált, amely segíthet az ellátottainknak abban, hogy a kánikulai napokat komfortosan eltöltsék. Naponta ösztönözzük őket arra, hogy lehetőség szerint vegyék igénybe az ellátást, és ne az utcán töltsék a kritikus napokat. Felhívjuk a figyelmüket a folyadékpótlás fontosságára, valamint az alkoholos italok lehetőség szerinti elkerülésére is. Az Ápoló Gondozó Otthon társalgója szintén klímával felszerelt, így az intézményben lakó idős, beteg hajléktalan embereknek szintén nagy segítség, ha napközben a magas hőmérséklet elől behúzódhatnak, vagy a szabad idejüket kellemes hőmérsékletben tudják eltölteni – osztotta meg portálunkkal.

Kitért arra is, hogy a hajléktalanok Gondozói Háza 90 férőhelyes. Az átmeneti szálláson és az éjjeli menedékhelyen jelenleg van még szabad kapacitás. 

– Az Ápoló Gondozó Otthon, amely a legmagasabb szintű ellátás az intézményben, folyamatosan 100 százalékos kihasználtsággal működik. A nappali melegőben 40 embert tudnak fogadni a kollégák. A hajléktalanok száma országos szinten az utóbbi években némi csökkenést mutat, amelynek okát nem ismerjük. Ez a tendencia nálunk is kimutatható, észrevehető. A városi hajléktalanellátás infrastruktúrája kiemelkedőnek mondható. Az Ápoló Gondozó Otthonban 28 ellátottat tudunk fogadni. Ez a legmagasabb szintű szolgáltatás a hajléktalanellátásban, gyakorlatilag úgy működik, mint egy idősek otthona. Az idős, beteg, leromlott állapotú emberek számára szinte az egyetlen megoldás. Országos szinten mintegy 400 hasonló hely van, tehát e tekintetben az egri helyzet jó. A nappali melegedő szintén jól debütált, szeretik az ellátottaink. Változatos programokkal, foglalkozásokkal várják őket a kollégáink, amelyeket kedvelnek és igénybe is vesznek – ismertette a működésüket.

Azt mondja, az utcai gondozásban lévő, mintegy 60 ember elsőre soknak tűnhet, de kifejezetten az utcán 8-12 hajléktalan tartózkodik, váltakozó számban.

– A többi ellátott különféle helyeken, hétvégi házakban, viskókban, szívességi ingatlanhasználóként húzza meg magát. Természetesen az utcai szociális munkások kiemelt feladata, hogy minél több emberrel tartsák a kapcsolatot, illetve behozzák őket valamely intézményes ellátásba. Azonban a szolgáltatásaink igénybevétele önkéntes, így ha valaki nem akar bejönni, vagy az intézménnyel egyáltalán valamiféle kapcsolatban állni, nekünk ezt tiszteletben kell tartanunk. Ilyen esetben a szociális munka eszközrendszerét használva igyekszünk a hajléktalan embert szem előtt tartani, sorsát nyomon követni – hangsúlyozta Hornyák István.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában