Véletlenül találták a gyógyhatású szalóki termálvizet

Évtizedek óta járnak az emberek az egerszalóki győgyvízhez, de kevesen tudják, hogyan bukkantak rá. A Termál Online összegyűjtötte, hogyan is fürödtek a kénes vízben a kezdetekkor. A Népújság 1962. május 26-án közölte: Hatvanöt fokos kénes vizet találtak Egerszalók határában címmel első beszámolóját a gyógyvízről.

„A Kőolajipari Vállalat az elmúlt hetekben Egerszalók határában végzett próbafúrásokat. Az egyik furatból 65 fokos kénes víz tört fel. A furatot, amely percenként 1500 liter vizet ad, a Vállalat munkatársai lezárták. (…) A vízlelőhely egyébként elég szép természeti adottságokkal rendelkező területen, egy fenyves erdőrész aljában van. És ami talán még ennél is fontosabb, Egertől mindössze 5-6 kilométernyire. A meleg víz vegyi összetételének megállapítására már intézkedés történt.

A cikkből az is kiderül, gyakorlatilag a forrás feltörésétől kezdve a helyiek kijártak a termálkúthoz fürdeni: „A lefolyásnál betongyűrűket süllyesztettek a víz útjába, amelyek valóságos „gyógykádként” szolgáltak. Úgy faragták ki, hogy kényelmesen ülhessenek a gyógyító vízben. Akinek pedig ezekben nem jut hely, – mint ottjártunkkor is – azok a gyógyvízárok párolgó vizében ülnek, fekszenek, mosakodnak.”

Csodás gyógyulások

„Krémer Gusztávné egerszalóki lakos alig tudott járni, olyan ízületi bántalmakban szenvedett. A férje kerékpárral vitte ki esténként a kút mellé, ahol órákig áztatgatta a lábát, s alig néhány hét múlva eldobta a botját – mondja a szalóki községi vb-titkárnő. Egy demjéni bácsinak, Vincze Jánosnak porcleválása volt egy baleset miatt, s ő is ott gyógyult meg. Azt mondják, hogy Szabó Flórián egerszalóki lakos, aki három hétig feküdt az egri reumakórházban, ugyancsak a szalóki víztől nyerte vissza az egészségét.”

A vizet akkor vizsgáltatták be, mikor az egerszalóki vadfürdőzés időszaka még javában tartott. A 90-es évek elején a begyűjtött termálvizet az egri kórházba szállították, ahol különféle vizsgálatokat végeztek elsősorban ízületi bántalmakban és csontsérülésekben szenvedő betegeken. A kedvező hatást igazolták, így a termálvíz 1992 májusában hivatalosan is gyógyvíz minősítést kapott. Az MTI a következőt írta:

Egerszalóki hévízfürdő-tervek 1993. január 9. – Gyógyüdülő centrum épülhetne a Heves megyei Egerszalókon, ahol egy forrás szertefolyó meleg vizében a téli napokon is 40-50 ember fürdőzik. Az itt feltörő csaknem 70 Celsius-fokos vízre még 1961-ben leltek az olajkutatók egy próbafúrás során. Annak idején – felismerve a víz áldásos gyógyhatását – a helybéliek kis gödröket, tocsogókat ástak a víz útjába; ezeket azóta a kiváló só és mész fehér béléssel vonta be.

Arról is írtak, hogy az akkor tulajdonos, a Vörös Csillag TSZ pedig egy mindössze hat méter átmérőjű aprócska medencét épített, a tisztításról, bővítéséről azonban nem tudott gondoskodni. Így a KÖJÁL nem tartotta alkalmasnak a „létesítményt” a fürdő célú használatra. Nemcsak a költségesnek ígérkező építkezés maradt el, hanem még az öltözőnek használt fabódékat, a kerítéseket is lebontották. Időközben az a 42 hektáros terület, amelyen a hőforrás is található, tulajdon- és kezelői joga gazdát cserélt, s bár fürdő nem épült, az utolsó kezelő, a Mátrai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság parkerdőt telepített a leendő beruházás szép környezetének megteremtése érdekében. Újabb fejezet a történetben, hogy az egerszalóki önkormányzat kérésére az Országos Közegészségügyi Intézet megvizsgálta a víz összetételét, s kiderült: a feltörő víz a kalcium-karbonátos hévizek közé sorolható.

Terápiás kísérleteket is végeztek: az egri Reuma Kórházban, sikeresen kezeltek a vízzel ízületi bántalmakat és csontsérüléseket. Lehűtve ivókúrára is alkalmazták, elsősorban emésztési problémáknál. Így 1992. májusában a vizsgálatok összegzését követően a Népjóléti Minisztérium gyógyvízzé minősítette a hőforrás vizét. Ezek után elindult a tárgyalás az érintett felek – az egerszalóki, az egri, a megyei önkormányzatok és az erdőgazdaság – között , s osztatlan közös tulajdont hoztak létre, amelyről a napokban írták alá a megállapodást.