1 órája
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel működik együtt az egri egyetem
Tervek között szerepel, hogy részt vegyenek a nemzetközi kutatásokban is. Mindezek után a két fél aláírta az együttműködési dokumentumokat.
Együttműködési megállapodást kötött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) és az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet pénteken. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, az EKKE rektora elmondta, az intézmény büszke a 250 éves múltjára és örökségére, de emellett igyekeznek a 21. század kihívásaira is igyekeznek reagálni.
– A kutatás-fejlesztési központban megvalósítjuk a vállalkozó felsőoktatás szemléletét. Több szakterületet is átfog a központ, szaktanácsadást is ellát. A kutatás-fejlesztési célkitűzéseink elsősorban a környezetkutatási, gazdaságföldrajzi és klímaterületekre összpontosulnak – emelte ki. Kiemelte, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel már évek óta szakmai kapcsolatot ápolnak, ezt erősítették meg most hivatalos formában.
Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet vezetője elmondta, az intézmény már 2011 óta működik a hazai biogazdálkodás és a fenntartható agroökológiai megoldások kutatásán és a gyakorlatba való bevezetésén szoros együttműködésben a gazdálkodókkal.
– Az EKKE-vel való partnerség célja, hogy mások mellett segítsék az egyetemet az ökológiai művelésben való átállásban is, élen járó intézmény legyen ebben a fajta gazdálkodásban, termelési rendszerben – tette hozzá. További tervek között szerepel, hogy részt vegyenek a nemzetközi kutatásokban is. Mindezek után a két fél aláírta az együttműködési dokumentumokat.