2024.06.08. 21:35
Csuhány Bence: Kerekharaszt fejlődése nem áll meg
Szabó Ádám polgármester munkája nyomán egy tucat fejlesztés valósult és valósul meg.
– A kerekharaszti fejlesztések Szabó Ádám polgármester úr nevével forrtak egybe – vélelmezi Csuhány Bence a Fidsz-KDNP Heves vármegyei listavezetője.
Mint írta, az alázatos, a közösség érdekében végzett szorgalmas munkával és stabil önkormányzati gazdálkodással vívta ki az itt élők bizalmát. Az elmúlt időszakban is számos olyan beruházással gazdagította a települést, ami még élhetőbbé és szerethetőbbé tette Kerekharasztot. Szabó Ádám és csapata jól élt a pályázati lehetőségekkel, hazai és területfejlesztési forrásból is számos sikeres fejlesztés valósult meg, egyebek mellett
- tornaszobával bővült és megújult az óvoda épülete,
- özösségi házat hoztak létre,
- falubusszal segítik a helyiek életét,
- tanműhelyükkel járultak hozzá a szakképzés színvonalának emeléséhez,
- több út és járda kapott új burkolatot,
- urnafal épült a temetőben,
- karbantartó eszközöket, kisgépeket szereztek be,
- facsemetéket ültettek az Országfásítási Programban,
- árnyékolóval látták el a játszóteret.
– A fejlődés nem áll meg. A településre hamarosan tolólappal ellátott traktor érkezik, mini bölcsőde és új, nagyobb rendezvények befogadására is alkalmas művelődési ház épül a hivatal mellé. Kerekharasztot a következő 5 évben is Szabó Ádám vezeti, ugyanis nincs kihívója a polgármesteri pozícióra. Mégis fontos, hogy senki ne maradjon otthon június 9-én, ugyanis a vármegyei és az Európai Parlamenti listára is szükség van a szavazatokra, hogy helyben folytatódjanak a fejlesztések, az unióban pedig felemelhessük a szavunkat a háború ellen! Hajrá, Szabó Ádám, hajrá, Kerekharaszt, hajrá, Heves vármegye – írta a posztban.