Megáldották

2 órája

Patinás harang szól vasárnaptól a recski református templomban

Napra pontosan hat évvel az új templom szentelése után áldották meg a Recski Református Missziói Egyházhözség temploma új harangját.

Szabó István

A recski református templom harangjának megáldása

Forrás: Szabó istván/Heol.hu

Patinás harang szól vasárnaptól a Recski Református Missziói Egyházközség templomának tornyában. Különleges alkalom volt a harang és a helyi gyülekezet megáldása, hiszen kettős ünneppé vált ezzel október 27. a helyi reformátusok életében. Napra pontosan 6 éve, 2018. október 27-én történt a községben újonnan épült templom szentelése és megáldása. 

Maga a harang története is igen megindító, hiszen egy olyan gyülekezet templomából került adományként Recskre, amelynek tagjai közül már senki sem él. Mint megtudtuk, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szakácsiból került a mátrai faluba, rajta a felirattal: Isten nagyobb dicsőségére öntette nagyságos Kun Miklós földbirtokos úr 1929-ben. Öntötte Walter Ferenc Budapesten. 

Hajdu László, a Recski Református Missziói Egyházközség lelkipásztora üdvözölte a közelből és távolból érkezett református lelkipásztorokat, a recski, a felsőtárkányi, az andornaktályai missziói egyházközségek híveit.

– Reményeink szerint a mai napon, a harang hivatalossá válásával nem csak az épület gyarapodott, de hívogató szavát meghallva gyülekezetünk is. Isten áldását kérjük most a jelenlévő lelkipásztoroktól, egyben a kegyelem Urát kérjük, hogy ezt a piciny recski közösséget oltalmazza és tartsa meg – fogalmazott Hajdu László.

Az ünnepi alkalom istentisztelettel, szeretetvendégséggel folytatódott.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában